Clever Blog

Clever Blog

Kit visz el a rendőrség?

2017. július 21. - Clever

Az éjszaka elvitte a Készenléti Rendőrség az otthonából azt a 18 éves fiút*, aki néhány napja, a BKK online jegyvásárlási rendszerének startja után nem sokkal közölte a sajtóval, hogy a rendszer komoly hibákat rejt – pl. 50 Ft-ért is váltható rajta keresztül havibérlet. Ismétlem: a srác nem lopott, nem okozott kárt. Kifejezetten segítő szándékkal és azonnal a nyilvánossághoz fordulva tárt fel egy alapvető hibát, amely egy százezreknek szánt, közpénzből felépített rendszert érint.

Amit csinált, azt minden normális országban minden normális ember a közérdeket szolgáló tettnek tartaná – de a mai Magyarország nem normális, tele nem normális emberekkel! (Ez utóbbiról később.)

Akinek kétségei lennének azzal kapcsolatban, hogy Magyarország nem normális hely, annak hadd szabadjon megismételnem még egyszer a hírben szereplő fontos elemeket a rendőrség:

  • éjjel, szó szerint az ágyában rátörve hurcolt el
  • egy közérdekű bejelentőt,
  • aki a nyilvánossághoz-sajtóhoz fordulva,
  • segítő és semmiképp sem ártó szándékkal,
  • törvénytisztelő állampolgárhoz méltóan cselekedve,
  • hívta fel a figyelmet
  • egy közpénzből megvalósult beruházás súlyos hibájára.

Egy effajta elhurcolás egy ilyen "ügyben" egy normális országban elő nem fordulhatna!

Csak hogy további nyomatékot adjak annak az állításomnak, hogy Magyarország nem normális hely, arra is emlékeztetek, hogy a srácot az a rendőrség vitte el „információs rendszer vagy adat megsértése vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt” folytatva ellene nyomozást, amely rendőrség:

  • semmiféle nyomozást, akciót nem folytat az országban a NATO szakértőinek becslése szerint százasával (kb. 300 fő) grasszáló orosz kémek ellen, és akikkel számolva a NATO immár nem is oszt meg Magyarországgal semmiféle kényes titkosszolgálati információt,
  • nem vizsgálja, hogy miképpen került egy orosz, az orosz állammal nyilvánvalóan bensőséges kapcsolatban álló céghez a „nemzeti konzultáció” online kérdőíveinek teljes adatállománya – holott a kérdőív honlapján olvasható tájékoztató kizárta, hogy az adatok külföldre kerülhessenek.

Igen, ez annak a magyar államnak a rendőrsége, amely magyar állam semmit sem tesz az ország kiberbiztonságának épp az oroszok általi fenyegetettsége ellen – holott az egész nyugat (aki nem emlékezne: a szövetségeseink!) ezt alapvető és azonnali teendőnek tartja.

Ezek után egy normális ország normális vezetői [a normális vezető egy ország esetében azt jelenti, hogy az illető a közérdeket és a törvényességet képviseli – ha valaki nem tudná] legalább is kérdőre vonnák a rendőrség vezetőjét: hogy mi ez a baromság?! Ehelyett, minden valószínűséggel, mivel a nem normális Magyarországon a rendőrség az egyértelmű jelek szerint nem normálisan [azaz: a törvények és a szakmaiság - és csak azok - talaján állva] a kormány teljes befolyása és kézivezérlése alatt áll (bizonyítottak ezt a tavaszi CEU-s tüntetéseket követően otthonukban zaklatott, ill. hazáig követett egyes tüntetők esetei is), a hatalom a törvénytelen és szakszerűtlen rendőri intézkedés mögött áll, azért számon nem kér senkit.

Normális ország normális kormánya ezt nem tenné, de meg sem tehetné.

…Most pedig rátérnék arra, hogy miért tettem fentebb azt az állítást, mi szerint az ország „tele van nem normális emberekkel”. Hát azért, mert egy normális emberek lakta országban egy efféle eset után:

  • az adott kormány támogatottsága a béka segge alá zuhanna,
  • tömegek követelnék az országos rendőr-főkapitány, a belügyminiszter és a miniszterelnök azonnali lemondását (hiszen közülük, állampolgárok közül aláztak meg egyvalakit, aki pedig épp a közérdekért lépett fel).

Ehelyett:

Semmi! (Ahogy azt XVI. Lajos írta vadásznaplójába 1789. július 14-én este…)

Ráadásul a nép többsége kb. úgy vélekedik a srác esetéről, hogy „valami izgága hülyegyerek belepiszkált egy állami („állami” – ez szent és félve tisztelt szó a magyarok többségének!!!) számítógépbe (na, ja: az infóanalfabétaság…) és még ugrált is, megérdemelte, hogy jól megkapja a magáét!”

…Azt hiszem, kellőképp bizonyítottam, hogy az ország és lakossága nem normális!

És ebből a népből akar az országban még többet a hatalmon lévő „centrális erőtér”, mai hír szerint „családonként 2,1 gyerekkel”: még több buta, passzív mamlaszt.

Ezek után azt persze már felesleges is megkérdeznem, hogy:

  • mikor tagadja meg a nyomozást a rendőrség a srác ellen, éspedig bűncselekmény hiányában?
  • mikor viszik el az őt feljelentő T-Systems vezérigazgatóját**, gyanúsítottként, hamis vád bűntette - Btk. 268. § (1) - miatt indított nyomázás során; vagy a BKK-rendszer elbaszása miatt? (Ez utóbbi több Btk-paragrafust is érinthet.)

Ugye, felesleges kérdések?

…Na, ezért írok én Németországból! És ezért jön el abból a nem normális országból mindenki, aki normális és ért valamihez – pl. egy informatikai rendszer jóságának leteszteléséhez.

 

 

*A történtekről szóló hír és az előzmények itt: http://index.hu/belfold/2017/07/21/ejjel_elvittek_a_rendorok_a_bkk_hekkeret/ 

**Az illető szakmai pályafutás igen sajátos: mielőtt a jelenlegi magyar államhatalommal már pl. az Origo-ügyben is kollaboráló Telekom őt a T-Systems vezérigazgatójává nevezte ki, az alábbi posztokon dolgozott:

  • Szerencsejáték Zrt.
  • Magyar Posta Zrt. (IT stratégiai vezető)
  • Budapest Airport
  • MOL Csoport
  • OTP Szerbia (informatikai vezető) – szóval csupa-csupa állami vagy államközeli munkaadó. Ettől persze még simán lehet kiváló menedzser, informatikai szakértő, ember és magyar: isten őrizz őt rágalmazni!!!

A bejegyzés trackback címe:

https://clever.blog.hu/api/trackback/id/tr7112678755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Punxsutawney Mormota 2017.07.21. 20:02:38

"Ráadásul a nép többsége kb. úgy vélekedik a srác esetéről, hogy „valami izgága hülyegyerek belepiszkált egy állami („állami” – ez szent és félve tisztelt szó a magyarok többségének!!!) számítógépbe (na, ja: az infóanalfabétaság…) és még ugrált is, megérdemelte, hogy jól megkapja a magáét!”"

Nem, erről a fidesz bértrolljai vélekednek így. Csak jelzem, hogy a BKK FB értékelése éppen 1.0. Ez alá ugye az értékelés sajátossága miatt nem tud süllyedni, és jelenleg mintegy 21 ezer ember értékelte 1 csillagra a teljesítményt.
A T-Systems teljesítménye sem áll sokkal jobban, csak rengetegen a BKK-n verik le port, mivel a korszakos marketingzseni vezérigazgatójuk már napok óta nyomta a mantrát, hogy rendőrségi feljelentést fognak tenni, amit végül a T-Systems tett meg.
Mégis, mit várunk egy olyan cégtől, amely már évek óta szisztematikusan hagyja magát seggbe baszni a kormány kedve szerint? A fidesz bértrollok szerint minden multi gonosz, na itt van a példa arra, hogy megy le kutyába egy multi a profitért :)
De ezek a döbbenetesen ostoba kommunista reflexek egyszerűen elkápráztatják az embert. Van lejjebb? Biztos, hogy van... És nem valami afrikai banánköztársaságban, hanem itt, Európa szívében

Tökönrúgott Feleségek 2017.07.21. 20:30:32

@Punxsutawney Mormota: Sok mindent akartam írni, de tulképp összefoglaltál mindent. Egyszóval: katasztrófa. Azt mondanám arra, ami ebben az országban folyik, hogy vicc, de mivel én is itt élek, annyira azért nem nevetséges.

Clever 2017.07.21. 20:38:03

@Punxsutawney Mormota: Igen, huszonvalahány ezren lepontozzák a Facebookon a BKK-t, de ugyanakkor több millió magyar választóhoz vagy el se jut ez a hír (Fidesz-lakájmédiához férvén csak hozzá), vagy ha el is jut, nem értik meg és/vagy leszarják.

Nem mellesleg, éppen ezért utálja a Fidesz az internetet és az átláthatóságot: mert akkor az emberek (akár tizenéves srácok) igenis, elkezdik "piszkálni" a nagy állami rendszereket, már csupán csak kíváncsiságból is - és akkor elkezdenek kidőlni a szekrényből egész kutna horai csontkápolnák.:-)

exterminador 2017.07.21. 20:49:28

Kérem szépen, itt minden rendben van, ilyen jól még sosem életünk, egyébként meg Soros meg migráns.
Ráadásul, ha más kerülne hatalomra, az csak még többet lopna, mert üres a zsebe.
Családom véleménye röviden.

exterminador 2017.07.21. 20:50:39

Kérem szépen, itt minden rendben van, sosem éltünk ilyen jól, egyébként meg Soros meg migráns.
Ha meg más kerülne hatalomra, az többet lopna, mert még üres a zsebe.
Családom véleménye röviden.

Punxsutawney Mormota 2017.07.21. 20:59:53

@Clever: Általában a (fél)autoriter rendszerek sajátja, hogy írtóznak a nyilvánosságtól. Ezért félnek az internettől, mert egyszerűen nem tudják teljesen kontrollálni. A kínai állam minden évben egy kisebb ország GDP-jét költi a híres tűzfalára, de még mindig lyukas, még mindig tudnak az emberek máshonnan tájékozódni.
Ha Orbánékon múlna, akkor mi is csak a mozik filmhíradójából értesülhetnénk arról, hogy mi történt a nagyvilágban :)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.21. 21:05:07

Én egyvalamit nem értek. A Tré-Systems nem egy gonosz multi? Vagy már Pénztáros Lőrinc megvette?

legeslegujabbkor 2017.07.21. 21:17:30

Pintér Sándornak gratulálok. Nyugdíjkiegészítésnek nem utolsó egy kis nyalás Orbánnak.

Csak azt nem értem, hogy a maffiafőnök miért fekszik le egy ilyen bugrisnak

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2017.07.21. 21:27:46

Egy pillanat! Miről beszélünk akkor (és min csodálkozunk akkor), ha az államhatalmat egy bűnszervezet kaparintotta meg, és az összes hatalmi, igazgatási szerv ezt a maffiát szolgálja? Ha ez az információ megvan - és ugye, kinek nincs megy? - akkor nincs miről beszélni. Nem beszélgetni kell már, hanem gyűjteni az erős köteleket, és kiválasztani a strapabíró lámpaoszlopokat. Minden egyéb, csak a megoldás elodázása.

Visceroid 2017.07.21. 22:00:52

Hehehe, ez még csak a kezdet. Az első fekete autó már megérkezett, de nem ez volt az utolsó!

Bikkfanfutyulo 2017.07.21. 22:19:34

Elmondom, mi történt. Bivalyalsólöködön egy 18 éves srác új telót kapott, és számítástechnikai ismeretek nélkül rendelni akart a barátnőjének egy 50 Ft-os csokit. Addig-addig nyomkodta a telót, mígnem a BKK honlapjára tévedt, és az 50 Ft-jáért vett vagy nyert (ő sem tudja) egy BKK bérletet. Volt annyi lélekjelenléte, hogy kért egy visszaigazolást róla.

A BKK központjában egy magas rangú úr megkapta az esetről a jelentést, és azon nyomban diktált egy nyájas hangvételű levelet a titkárnőjének a fiatalember számára, melyben azt is közölte, mit kezdjen a fiatalember az az 50 Ft-jával. Ezután a levelet a kézbesítő lánykával leküldték az iktatóba.

A kézbesítő lányka az ominózus levelet, meg a szalámis zsömle papírját összefogva, a korláton túlra helyezte, és csak egy pillanatra engedte el. Amikor észrevette, hogy működik a gravitáció, arra gondolt: a franc se ugrik utána, majd indult további dolgait intézni.

A levél, meg a szalámis zsömle papírja, engedelmeskedve a gravitációnak, egészen az alagsorig hullott, pont a foglár orra elé. A foglárnak a félhomályban csak az 50 Ft meg egy csomó csúnya szó jött le, és éles logikával kihámozta, hogy ez bizony egy zsaroló levél lehet, valaki 50 Ft-ot követel, különben kiszabadítja az ott őrzött foglyokat!

A foglár rögvest házi nyomozásba kezdett, és elő is került a kézbesítő lányka (a szalámis zsömle papírja árulkodott), aki a kihallgatása során beismerte, hogy a nagymamája a komenista időkben szintén kézbesítő volt. Ez már elegendő alap volt, hogy a TEk-et érteítsék.

A TEK-esek rövid időn belül kiderítették a feltételezett bűnöző kilétét és hogy a tartózkodási helye kb 300 km-re található, és a politikai szálra tekintettel, pénzt-paripát-fegyvert nem kímélve a feltételezett bűnöző nyomába eredtek.

Út közben sajnos az egyik nyolckerekű PSZH egyik kereke kipukkadt, ekkor a különítmény parancsnoka megállapította, hogy egy nyolckerekű 7 kerékkel lassabban tud haladni, így valószínűleg sötétedés előtt már nem érnek oda, de senki ne követeljen túlóradíjat, mert a pukkanás ellenére ez még ugyanaz az akció.

Éjjel 2-kor meg is érkeztek Bivalyalsólöködre, ahol kézre kerítették a majd azonosították a feltételezett bűnözőt, ezután indítványozták és rögtön el is fogadták az előállítására vonatkozó eljárási cselekményt. A kihallgatásra mostanáig nem kerülhetett sor, mert ugye egy nyolckerekű 7 kerékkel... De a gyanúsított szabadlábon védekezik útközben, hiszen a lábai nincsenek összebilincselve.

A kézbesítő lánykát felfüggesztették állásából, a lábainál fogva, testi épségének megőrzésére a foglár vállalt garanciát.

DocBulywood 2017.07.21. 22:34:07

@exterminador:

A lista bővítésre szorul:
- a 'zemút nyócév'
- Gyurcsány
- megvédtük a 'zemberek ...-át/ét
- leszámolunk
- a taknyán végig húzni
- kipateroljuk
- kerítés - valószínűleg nem tartana kint senkit, hanem a bennszülötteket nem engedné ki, lásd a volt nyugati kerítés anno
- liberális mocsok
...

Kihagytam valamit?

Borzasztónak tartom, h még mindig, a szemünket kilopva, a kurvájának hitelt adva, a csecsemője nevére szőlőskerteket, 120 millás villákat, stb lehet még mindig megcsinálni.

Ez a nép nem más, mint a Resident Evil zombijai. Egy-két kivételtől eltekintve, akik behúzódtak valahová, vagy leléptek/nek nyugatra ebből a fostartályból.

Ramil Safarov. 2017.07.21. 23:06:12

Remelem kivegzik a kis gecit, de minimum eletfogytiglant kap. Abbol majd megtanulja kivel szorakozzzon.

Nevoeiro66 2017.07.21. 23:42:34

Értem én, hogy fasza gyerek, meg minden, csak jót akart, de miért a nyilvánossághoz fordult, miért nem a BKK-hoz?

haXXor 2017.07.21. 23:46:36

Amulok. A gyerek bunt kovet el amit nagy nyilvanossag elott be is jelent, buzditva masokat is arra, hogy megkarositsanak egy gazdasagi tarsasagot. Ti meg veditek mert Fidesz... Beteg vilagban elunk (de, hogy ne offoljam szet, a sracnak annyi koze van az etikus hekkeleshez mint nekem a p0rnozashoz. Semennyi. Ezt meg tetezi egy vilagga kurtolessel... )

Hajdú Peter 2017.07.21. 23:53:53

Ez tenyleg durva tulkapas, es a BKK-tol minimum egy bocsanatkeres, es valami jelentos kompenzacio jarna ezert az ugyert.
De meg akkor is nevetseges, erre a szokasos kormany buktatast felepiteni ha egyebbkent, valoban felhaborito hogy ezert letartoztatnak valakit, mikozben mas valoban sulyos, kozveszelyes buncselekmenyekert pedig szoba sem kerul semmifele eljaras.
Mert azokat a degeneralt ciganyokat, akik reszegen kozveszelyessen orjongenek autokkal, nem hogy nem tartoztatjak le, de meg csak ki sem hallgatjak oket.
www.youtube.com/watch?v=JjeHQgjI1Yg

Nem mintha par ev borton barmit is erne ezeknel a barmoknal.

Nevoeiro66 2017.07.22. 00:01:29

@haXXor: valahol nálad az igazság. Ha megszereznék egy atomrakéta indítókódot és föllőném a fészbukra, meg elküldeném az indexnek, akkor engem pajzsra kellene emelni?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.07.22. 00:12:51

Az a gond, hogy hiába van Magyarországon etikus hacker képzés, a magyar törvények ezt a fogalmat nem ismerik...

ember100 2017.07.22. 00:14:03

@haXXor:
Helló !

Akkor követett volna el valami bűnt ha fel is használja !
Amúgy nem a cselekményt kell védeni , hanem az emberi jogokat !
Ugye tudod hogy ezért NEM éjjel kettőkor kell kimenni a TEK- rendőrségnek (fekete autóval).
Lehet hogy egy idézés is elég lett volna .

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.07.22. 00:20:03

@Nevoeiro66: "Így megalapozott érvekkel tudott figyelmeztetést küldeni a BKK-nak. Mint elmondta, nem akarja utazásra felhasználni az ily módon szerzett bérletet, pontosabban már nem is tudná, mert – feltehetően a BKK-nak írt email hatására – törölték a bérletét."

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Az Ákos-féle balhé után hirtelen nagy kedvencek lettek, amikor jóvátételként eladták a Fidesznek az Origot és a Freemailt, azóta a Vodafone-t olyan indokkal zárták ki közbeszerzésből, hogy túl olcsó...

bonebear · http://cinca.blog.hu 2017.07.22. 00:26:35

Ha jól követtem az eseményeket, annyi történt, hogy a srác tett egy egyedi fogyasztói szerződéses ajánlatot a BKK részére a webshopon keresztül, hogy ő adna 50 Ft-ot egy bérletért. A webshop és így a BKK meg ezt elfogadta, hisz vissza is nyugtázta, létrejött tehát egy szerződés távollévő felek között. Ettől a srác 15 napon belül indoklás nélkül elállhat. Csak egy jó jogász kell majd, és a BKK csak pisloghat...

bbwd 2017.07.22. 00:35:47

nem tűnik megalapozottnak a gyanú...

Nevoeiro66 2017.07.22. 01:17:38

@Online Távmunkás: Örülök hogy hülyének nézel, nem jött be.

miketbeszéltek 2017.07.22. 02:34:31

@haXXor: "Ti meg veditek mert Fidesz... Beteg vilagban elunk" - Ha követett is el megrovást érdemlő dolgot; az AVH-s, megfélemlítő módszereket védeni-mert Fidesz-valóban beteg világ!

JGDus 2017.07.22. 03:53:09

Aki retteg, azz válogatás nélkül fél mindentől. Ősszegyűjteném a BKK pacsis menedzsmentjét és húsz évig tartanám őket együtt kenyéren és vizen egy 10nm-es pincében, aztán kezdődne a jogállami per ellenük. Akár fel is lehetne mindet menteni, protokoll szerint.

Az Ellenálló 2017.07.22. 05:23:57

A nyomozást a rendőrség nem megtagadja, hanem megszünteti a Be.-ben foglalt szabályok szerint.
A T-Systems bár nem etikusan járt el, amit tett a feljelentő az nem hamis vád, hiszen valóban feltörték a rendszerét.
A barmoknak lehet mondani, hogy mi a gond a hatalommal, nem fogják úgysem felfogni.

Ambiorix 2017.07.22. 05:38:33

Etikus hekker, mi?
Fölnyomom a szomszéd pecóját és kéretlenül, hívatlanul átmegyek meglocsolni a virágait.
Ne szórakozunk már...

czjanos 2017.07.22. 05:53:45

A legrosszabb reflex, amihez ráadásul megint "rendőrt" használják fel, mert a "csúnya rendőr" vitte el a srácot, milyen rendőr az ilyen? Pedig a rendőr csak a feladatát teljesíti, nem rá kell haragudni, hanem arra a sunyi állami tisztségviselőre, aki nem volt képes kimondani: gyatra munkáért fizettünk ki egy csomó pénzt.

czjanos 2017.07.22. 05:57:29

@Az Ellenálló: Jobb helyen teszt-mérnököket fizetnek (nem is rosszul) azért, hogy mielőtt piacra kerül a termékük, megpróbálják azt "feltörni", felfedni a hibáját, hogy elkerülhessék az ilyen, kínos eseteket.

Punxsutawney Mormota 2017.07.22. 06:13:20

@haXXor: Nagyon rossz a meglátásod. A srác először jelezte a BKK-nak a hibát. Majd 4 napiig nem történt semmi. Közben jöttek a hírek az egyéb hibákról. A nyilvánossághoz fordult. És ez a cirkusz lett belőle.

Lehet, hogy a 888-on azt írták, hogy "buzdított", de nem, senkit nem "buzdított" semmire. Gratulálok az értő olvasáshoz.

Már sokan, sokhelyen leírták, hogy nálunk kultúráltabb országokban többezer dollár az etikus hekker jutalma egy-egy felfedezett biztonsági hibáért. Nálunk? Letartóztatás. De örülök, hogy vannak olyanok, akik ehhez tapsolnak.

Punxsutawney Mormota 2017.07.22. 06:15:18

@Nevoeiro66: Csak azt hagyod ki a sztoriból, hogy az atomrakéta indítókódja a címsorban volt benne, és erre felhívta az atomrakéta tulajdonos figyelmét. Minden más pontban stimmel a történeted.

Punxsutawney Mormota 2017.07.22. 06:18:30

@Nevoeiro66: Pedig így kerek a sztori. Ez történt. Nem @Online Távmunkás kolléga néz téged hülyének, hanem magadból csinálsz hülyét, mikor egy robógó vonatból menetiránnyal szemben próbálsz kihúgyozni.

ami szabad 2017.07.22. 06:25:27

@Visceroid: Meg az első sem...Kirúgott közszolgák, hamis vádak és finoman szólva is érdekes halálesetek is voltak már. De próbálj meg egy feljelentést a szügyéségen elindítani ezek ellen a maffiózók ellen! Már a portáson nem jutsz át vele, nem hogy érdemben akár egyetlen percet foglalkoznának azzal, hogy kifosztja az országot ez a szemét banda, miközben kifelé mutogat, hogy miért szar itthon!

Punxsutawney Mormota 2017.07.22. 06:28:01

@Ambiorix: Pocsék hasonlat. De hogy ugyanazzal az analógiával éljek: csupán szólt a szomszédnak, hogy nyitva maradt az ajtó.

ami szabad 2017.07.22. 06:51:12

@Ambiorix: Azt hiszem, kevés ismerettel rendelkezik a fogalomról. Az informatikai rendszerek világában a hibák kiküszöbölése dollár milliárdokban is mérhető, annak függvényében, hogy az adott rendszert mire használják. A srác munkáját- ahogyan azt ki is fejtette néhány szakember- jutalommal honorálják többnyire, nem büntivel, és semmiképpen nem vegzálással! Az ország nívójára nem csak azért jó példa a történet, mert megint egy halom lóvét mutyiztak el a MI PÉNZÜNKBŐL szarul, hanem arra az arroganciára is rávilágít , ahogy erre a regnáló hatalom reagál. A szakemberek helyett alkalmazott kontraszelektált fidsznyikek teljesítménye a munka egyes területein, nyilván nem mérhető össze a szakemberekével, csakhogy, mostanában ez nem szempont. Jól tükrözi a kormány megszólalásait ez az eset is. Baj van az egészségügyben, mert ezer milliárdokat kivontunk a rendszerből az elmúlt években? Szemét ellenzék, rohadt újságírók, itt minden szép, ez az eü. maga a példakép! ( Lsd Balogh meg egyéb ökrök megszólalásai) Baj van az oktatásban, mert kivontunk ezer milliárdokat az elmúlt években- kivéve egyházi oktatás ahol 4 azaz négyszeres fejkvótát kap az adómból egy gyerekre az egyház- szarok a tanárok, a gyerekek, a szülők, és MINDENKI, aki erről beszélni merészel, rugdossuk ki azt a néhány iskola igazgatót, aki még embert mer nevelni a kölykökből! Néhány ezerrel nőtt a bűncselekmények száma évente az ígért "2 hét alatt rendet teszünk"-höz képest. Nem kell látni a statisztikát. Nőtt a szegények- mélyszegények száma? Módszertant váltunk a statisztikába, á nem is! Különadóztatjuk a szolgáltatókat? Jaj nem olyan nagy baj az, hogy immáron a 26% -a az elindított víznek elfolyik a rothadó csöveken, nincs itt semmi látni való, semmiféle összefüggés nincs az elmaradó beruházások/ karbantartások és a rothadó közmű-szolgáltatói vagyon leépülése között, és nem lesz akkor sem, ha az áramszolgáltató, akinél szerződtél majd 6 hét alatt hárít el egy leállást vezetékszakadás miatt Nálad! A sor lassan végtelen, jószerivel nincs a gazdaságnak olyan területe, ahol ne mutatkoznának ennek az ártékony társaságnak, az ostobaságuk, gőgjük miatt fellépő kárai. Ennek a következményei, még az elhajtásuk után is évtizedekre határozza majd meg életünket, így ne csodáld, hogy további 1,2M azaz egymillió- kétszázezer ember fontolgatja itt hagyni ezt a marhára jobban teljesít országot, a már elinalt 600-1000 ezer elment honfitársunk után. A pesszimista becslések szerint, 6M -ra apad a lakosság az évszázad végére! Kérlek, magyarázd el nekem, hogy melyik nemzet érdekeit védi ez a kormány! Én objekítven igyekeztem a pozitív intézkedéseit összeszedni az elmúlt 7 évben, de nem sikerült eljutnom a valóban minket szolgáló döntésekkel ötig!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.22. 07:06:10

@Online Távmunkás: Igen, a Tré-Systems letérdelt a Fiddesznek szopni, ez nem vitás. Undorító. Nagyjából lehet is tudni kik azok akiknek a cégei vastag szakértői megbízásokat kapnak tőlük az állami megrendelések esetén.

gmihaly621 2017.07.22. 07:08:49

Aprócska kérdések: Megvett a srác egy ilyen 50 Ft-os bérletet? Igen. Azonnal odaadta, "beszolgáltatta" a BKK akármelyik illetékesének? Nem tudjuk, nem írta meg a média. Pedig ezt kellett volna tennie. Elhencegett vele és más is vett ilyen bérletet? Nem tudjuk, nem írta meg a média. Használták-e a "követők" az így megvásárolt bérletet? Nem tudjuk, nem írta meg a média. Használta-e a srác maga is a bérletet ? Nem tudjuk, ezt sem írták meg. Mert bizony lehet, hogy egy ilyen "halmazati bűncselekmény" lett a következménye a korántsem ártatlan heccből.

Clever 2017.07.22. 07:10:38

@gmihaly621: Ugyan, olvasd mér el pontosan a vonatkozó tudósításokat!
- Azonnal írt a BKK-nak
- Nem használta, mert Budapesttől távol él.

Clever 2017.07.22. 07:16:26

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: A T-System már a 2000-es évek elejétől szoros szimbiózisban él a BKV-vel/BKK-val, még Aba Botond idején, a Demszky-korszakban kezdődött a románc, amikor a BKV ousorce-olta az informatikai rendszerét a T-Systemsnek. A se volt egy túl elegáns sztori.:-)

A BKV-ről meg már akkor köztudott volt, hogy párt-kifizető hely, ennek összes áldásaival. Amikor még a Hagyó-korszak elején valaki (az akkori fővárosi költségvetési bizottság elnöke, egy igazi szakértő) felajánlotta, hogy összeállít egy anyagot a BKV rendbetételére, azt a választ kapta kb., hogy erre nincs szükség, mert akkor nem lehetne lopni belőle...:-)

ami szabad 2017.07.22. 07:41:24

@Clever: Senki a világon nem akarja tisztára mosdatni az előző kormányokat sem. Loptak ők is, mint ahogy lopott a fidesz is eleget már 98-2002 között is, csak kicsit tán szemérmesebben. Annó a gazdaságban az a mondás járta, hogy a mindenkori kormány 70, az ellenzék 30%-ot lop, és a harc a 40%-nyi különbségért zajlik 4 évente. ( Ezt a feltételezést, egyébként a G nap után kiszivárgott hírek is megerősítették, Simicska- Puch alkuk valóban léteztek, és kb így. ) A probléma azonban méretét tekintve jelentősen megnőtt! Mára nem az a kérdés, hogy lop-e 10-20%-ot a kormány, hanem az, hogy csak 40, avagy esetenként akár, 90%-os -e a lopási ráta! Lsd. a Voldemortos kiszivárgott hangfelvételt, mely egyértelműen már 90 azaz kilencven !!!!! százalékos visszaosztásról szól. A 40-70%-os visszaosztókról is lenne pár storym, de ez t most hagyjuk.. Ilyen mértékű lopás ilyen rövid idő alatt, utoljára akkor volt idehaza, amikor a II. vh. végén a németek vittek mindent ki az országból, vagy mikor a most keblünkre ölelt szu hordta haza az itthon megtermelt javakat. ( Ezért mondta Kádár, hogy lopjon nyugodtan a magyar a gyárakból, munkahelyekről, legalább nem az oroszok viszik el) Most azonban nem az a kérdés, hogy ki viszi haza a javakat, mert egyértelmű, hogy a fidszesek és családjuk. Személyes meggyőződésem, hogy 30 évre visszamenőleg - kitágítva az elévülési határokat- felül kell vizsgálni MINDEN politikus ÉS CSALÁDJA vagyonát, beleértve a külföldi számlákon rejtegetett közel 25-30 ezer milliárdot is, és azt vissza is kell szerezni. Leszarom, hogy Gyurcsányéknak, vagy Orbánéknak fáj-e jobban, egy kanyit se tarthassanak meg belőle, mert lopták! A mi, a gyerekeink, de még az unokáink is rámennek erre, és közben ez a tetves kis pöcs, kifelé mutogat, heti ellenséget keresve, hogy tereljen! Magyarország jelenlegi legnagyobb ellensége nem más, mint a politikai "elitje" Ehhez képest, mindenki más gyenge kezdő! Szánalmas, hogy olyan szinten lettek átmosva az agyak, hogy mára Széchenyit, Kossuthot, és Szt. Istvánt előzve tartanak magyarnak egy ilyen kis pondrót, aki a saját hatalmi érdekeinek úgy rendelte alá Magyarország létét, biztonságát, gazdasági érdekeit, és külpolitikai érdekeit egyaránt, ahogy annak idején a csák máték, vagy azok a magyar urak, akik Mária Teréziának felesküdtek az adómentességükért cserében! Ez a politika hosszabb távon, kifejezetten veszélyezteti Magyarország szuveneritását, de akár a puszta létét is !

$pi$ 2017.07.22. 07:42:56

Az "etikus hacker" fogalmát más országok törvényei sem ismerik. Akkor lett volna a csávó "etikus hacker", ha a BKK bízta volna meg azzal, hogy vizsgálja meg a rendszerét.

"hogy a rendszer komoly hibákat rejt – pl. 50 Ft-ért is váltható rajta keresztül havibérlet. Ismétlem: a srác nem lopott, nem okozott kárt"

Ismétlem: nem srác, hanem bűnelkövető, aki megtámadta az informatikai rendszert, sikeresen feltörte, anyagi haszna származott belőle majd (valószínűleg) hatalmas kárt okozott a nyilvánosságra hozással.

Minek ír informatikáról meg jogról cikket az, akinek teljesen nyilvánvalóan egyikről sincs fogalma? Ja, mer a fidesz?!

$pi$ 2017.07.22. 07:51:06

@ami szabad: "azt ki is fejtette néhány szakember- jutalommal honorálják többnyire, nem büntivel"

Az, persze, jutalommal! Körülbelül akkora jutalommal, mint amikor mész az utcán és látod, hogy a csávó próbálgatja a kocsid ajtaját, hogy nem hagytad -e nyitva. Gondolom te is fizetnél érte, megköszönnéd, meg ilyenek?

Vagy a bicajod láncát próbálgatná erővágóval, csak azért, hogy segítsen megállapítani a keménységét, annak is gondolom örülnél piszkosul.

Csak azért, mert valaki utálja a fideszt nem kellene marhaságokat terjeszteni mindenről. A világ egyetlen pontján sem tolerálják azokat, akik az informatikai biztonsági rendszereket próbálgatják meg a sikereiket publikálják. Mégis mi a fenére számítottál, miért van törvény róla, hogy bűncselekmény? Mert jutalmazni akarják?

Lycra Vonzalom 2017.07.22. 08:10:15

Gondolom Németországban teljesen normális ha valaki informatikai rendszert tör fel, csak, hogy bizonyitsa annak sérthetöségét. Egyenesen Merkelltöl kapnak jutalmat érte, nem ugy mint ebben a csunya Magyarhonban.

Clever 2017.07.22. 08:11:16

@$pi$: Ostoba barom!:-)
Egyébként hosszú évek óta közismert Fidesz-bértroll vagy, jól tudja ezt itt mindenki, úgyhogy ezennel elbúcsúzunk ettől a nickedtől!:-)

Clever 2017.07.22. 08:13:48

@Lycra Vonzalom: Nem "feltörte", nem kellett feltörni, mivel nyitva volt, mint az ólajtó...:-)
A "Merkell" egy m-mel írandó: Merkel. és igen, többek között maga a német kormány és a Bundestag is vesz igénybe hasonló etikus hackeri szolgáltatásokat. Mint ahogy a T-Systems német anyavállalata,a Deutsche Telekom is.

Szóval, ez most (stílszerűen) "daneben" volt a részedtől!:-)))

ivangroznij (törölt) 2017.07.22. 08:18:48

Azért jó, hogy a poszter a helikopter vagy és egészen Magyarországig hallatja berregését. Igaza van sok mindenben, de utálom azokat, akik elhúznak és aztán a távolból fikázzák azokat, akiknek nincs lehetőségük elhúzni. Gyere haza és a pályán segíts, de ne oszd az észt a lelátóról.

Clever 2017.07.22. 08:22:43

@ivangroznij: Röhögni fogsz: azért vagyok ott, ahol, hogy nektek segíthessek.:-)

Egyébként van egy régi mondás: segíts magadon és az isten is megsegít! Te, személy szerint mit teszel a hazádért, hogy az élhető országgá lehessen? Konkrétabban: heti hány munkaórádat vagy kész felajánlani ezért?

Laszlo K 2017.07.22. 08:25:33

Szerintem eszre se vettek volna, ha vicceskedvuen vesz a tovabbi 10 ezer evre berletet 50 ft ert.

1ghost 2017.07.22. 08:26:22

@$pi$: Hogy te micsoda egy gerinctelen bérhazudozó szennyalak vagy. Na ilyenkor látszik csak igazán, te tetves orbánista pribék.

Laszlo K 2017.07.22. 08:27:44

Amugy meg az miota feltores, hogy csinalt egy post requestet a firefoxbol mondjuk posterrel es atirta a szamokat?:)

ami szabad 2017.07.22. 08:32:26

@$pi$: Tévedsz. Bár jómagam nem vagyok informatikus, mivel a gazdaságban mocorgok, nem is egy alkalommal találkoztam ilyen tevékenységet végző- akár cégekkel is. Sajnos, inkább tudatlanságodról árulkodik a hozzászólásod. :( Nem véletlen, hogy lassan akár önálló szakmává is fejlődhet ez az ága az informatikának, hiszen a biztonsági rések miatt, giga károkat szenvedhet egy- egy cég! Az előírások pedig, hiába szigorodnak pl. a bankoknál, egyszerűen a szabályzatok előtt járnak a hekkerek. Ez nem új keletű , ed egyre komolyabb probléma. Lsd., pl. akár a Komputerkémek c. filmet, ami majd 30 éves, és az akkori technikai viszonyok között már bőven ezt a problémát feszegeti, még ha elmegy is más irányba az izgalmunk kedvéért. :)

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 08:36:41

@exterminador:

Basszus! A Gyurcsány a hibást kiahagytad.

khell 2017.07.22. 08:39:55

@Clever: "Nem "feltörte", nem kellett feltörni, mivel nyitva volt, mint az ólajtó"

Marhaság. Post paraméterrel kellett hozzá játszani, ami abszolút hackelésnek minősül. Ez nem, hogy a user rossz gombra kattintott.

"és igen, többek között maga a német kormány és a Bundestag is vesz igénybe hasonló etikus hackeri szolgáltatásokat."

Igen, szerződéssel megbiznak egy céget, akik dokumentáltan, visszakövethetően tesztelik a rendszert. Mi köze ennek a hülyegyerekhez, aki kérés nélkül törte meg a bkk shopját és szaladt a sajtóhoz, hogy ő mekkora májer?

És a többieknek is irom. Nincs olyan ország(!) sehol a világon, ahol egy ilyen kéretlen törését, majd a médiában szétkürtölésért fizetnének. Mindenhol lesittelnek érte. Amivel próbáljátok összemosni, hogy van néhány nagyobb multi, aki önszántából(!) úgy döntött, hogy ő fizet a biztonsági hibák bejelentőinek. És persze ők is elég szigorú szabályokat követlnek meg, pl. ha médiában szétkürtölöd, akkor pont ugyanúgy feljelentenek a francba, mint ezt a marhát. A sok vadmarha meg hörgi, hogy orbánisztán...

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2017.07.22. 08:41:37

@$pi$:

jézusfasza, mennyire egy buta ember vagy te... :)

***
még szívesen elolvastam volna, amint Birca kifejti, hogy Soros, migráns, és balliba véleményterror, de sajnos 2 napja nem látom.

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 08:42:19

@Nevoeiro66: "...csak jót akart, de miért a nyilvánossághoz fordult, miért nem a BKK-hoz?"

Vajon miért? Micsoda gyötrő kérdés.

Talán mert a nyilvánosságot lehet korlátozni, de betiltani elég nehéz. Leváltani meg különösen nem lehet. De a szar munkát átvevő BKK-s illetékest, aki nem ért a munkájához, azt igen. Tudod már miért?

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 08:44:35

@khell:

Mi lenne, ha inkább azt ekéznéd, aki ezt a szar munkát átvette? Ja, és gondolom fizettek is érte. Nem keveset.

Clever 2017.07.22. 08:47:21

@látjátok feleim szümtükkel: Elsőként a BKK-nak írt. Csak miután a BKK semmit se reagált, fordult a sajtóhoz.

Clever 2017.07.22. 08:48:47

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: @látjátok feleim szümtükkel: Ó, hát ma kora reggel volt már itt Birca, leírta, hogy szerinte ez "provokáció" lehetett - de kitiltottam, mérgezzen másutt!:-)

khell 2017.07.22. 08:52:04

@látjátok feleim szümtükkel: Nekem nem kell ekézzem, ugyanis napok óta 24 órában ekézi mindenki őket, TÖKÉLETESEN HELYESEN!
Na most jól összezavartalak, mi? Teljesen egyetértek, hogy egy amatőr, lyukas, szar rendszert tettek élesbe. Én is fel tudtam volna törni kb 30 mp alatt. De eszemben nem volt sem feltörni, sem szétkürtölni a médiában. A hülyegyerek azt kapta amit megérdemelt, biztos lehetsz benne, hogy legközelebb nem fog ilyet csinálni sem ő, sem másik 1000 önmagát whitehatnek képzelő script kiddy, akik a fogalommal sincsenek tisztában.

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 08:55:03

@khell:

Örülük, hogy te fogalmatlanul is tisztába vagy a fogalmakkal.

khell 2017.07.22. 08:55:35

@Clever: "Elsőként a BKK-nak írt. Csak miután a BKK semmit se reagált, fordult a sajtóhoz. "

Újabb csúsztatás. Néhány órát várt, mielőtt szétkürtölte és egy olyan cimre irt, amit senki nem olvas...
Azt valahogy meg elfelejtettétek iderakni, hogy a "fejlett nyugaton", ahol ugye nem orbánisztán van, ott is előfordul, hogy a bejelentett hibát nem javitja a cég és nyilvánosságra hozza a bejelentő, hogy ösztönözze a javitást. Mikor is? Általában 90 nap után...

khell 2017.07.22. 09:01:40

@látjátok feleim szümtükkel: Hát, ha a hvg mondja, akkor biztos úgy van.
Inkább arról beszéljél hol fizet mondjuk egy google, facebook az etikus hackernek, ha másnap telikürtöli a sajtót, hogy ő milyen ügyes? (és akkor még mindig magáncégek önkéntes akciójáról beszélünk, nem orbánisztán és a "fejlett nyugat" különbségéről)

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 09:05:24

@khell:

Jah, ha te vagy az elszabó illetékes, akkor érthető a vehemenciád, egyébként nem.

Jogilag meg nem hiszem, hogy neked lesz igazad, mert a bűncselekményt el lehet követni úgy is, hogy az ember szándéka nem bűncselekmény elkövetése. A társadalomra veszélyességről nem is beszélve.

Egyébként meg nem ez a fő kérdés a blogban sem, hanem az, szabad-e egy ilyen emberért farkafelvágva és éjjel kirohanni, amikor úgy is ismert a tartózkodási helye, és a személye. Tudod a rendőrségnek is vannak szabályai, nem hiszem, hogy az éjszakai berángatás erre az esetre ráillene. Mert itt nem volt semmi féle halaszthatalan nyomozati cselekényre okot adó körülmény.

Majd ha téged is így elrángatnak az otthonodból, vagy a 18 éves gyereked, akkor ne rinyálj!

Gondolkodni is inkább azon kellene, ha a BKK-nak szólt, akkor miért a szisztemesek tették a feljelentést? Talán a BKK-is illetékes szól a szisztemes havernak, basszus, kiderült szar a munkájuk? Gondolom a kifizetett adóforintok nem voltak szarok.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2017.07.22. 09:07:08

@haXXor:
Nincs társadalmi veszélyesség, nincs bűncselekmény. Pont.

@gmihaly621:
azonnal bejelentette a hibát, nem használta fel a terméket. virtuális terméknél a visszaszolgáltatásnak nincs értelme.

khell 2017.07.22. 09:09:00

@látjátok feleim szümtükkel: Ne terlejél hülyeségekre, a kérdésre válaszoljál: "Hol fizet mondjuk egy google, facebook az etikus hackernek, ha másnap telikürtöli a sajtót, hogy ő milyen ügyes?"

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2017.07.22. 09:10:06

@gmihaly621:
megj.
Azért elgondolkodtató, hogy hogyan lettél konstruktív kritikusból pár év alatt a védhetetlen védelmezője.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2017.07.22. 09:11:47

@khell:
Hogy fizet-e, az egy dolog. hogy lecsukatja-e, az meg a másik.

De a posztoló helyesen látja, ehhez nem csak a BKK meg a T-Systems kellett. Ehhez a rendőrség lelkes és bizonyára törvényellenes asszisztálása is kellett, nyilván nem saját ihletésre...

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 09:11:50

@khell:

Ott, hol az ilyen hülye kérdéseket felteszik. Ez üzlelti titok, nem kellene a nyilvánosság elé kerülnie, és általában nem is nagyon kerül, mert aki érti a dogát, az nem kockáztatja a saját pénzét. Ezért a bejelentővel személyesne kellett volna megbeszélni mit is talált, oszt csendben és nagyon gyorsan megoldani. Helyette lett amit látunk. De itt ugyé nem a saját pénzről, hanem az állami tulajdonú cég pénzéről van szó, kit érdekel?
Pénz zsebbe, asszony verve, ez a mentalitás él már nyóc éve.

khell 2017.07.22. 09:15:17

@látjátok feleim szümtükkel: Megpróbáljátok összemosni az esetet magáncégek önkéntes bounty programjával, majd amikor rámutatok, hogy köze nincs a két esetnek egymáshoz, akkor hülye kérdés... :)

Nyugodj meg, ha feltöröd a google-t és nem nekik jelented be, az általuk pontosan meghatározott módon eljárva, sajtót kizárva, akkor pont ugyanúgy fejlelentenek a fenébe a rendőrségen és pont ugyanúgy el is visznek a rendőrök.

khell 2017.07.22. 09:16:02

@khell: "Nyugodj meg, ha feltöröd a google-t és nem nekik jelented be, az általuk pontosan meghatározott módon eljárva, sajtót kizárva, akkor pont ugyanúgy fejlelentenek a fenébe a rendőrségen és pont ugyanúgy el is visznek a rendőrök. "

Ja, ha nem hiszed, próbáld ki, sok sikert hozzá :)

khell 2017.07.22. 09:23:35

@Comandante en Jefe: "Hogy fizet-e, az egy dolog. hogy lecsukatja-e, az meg a másik."

Neked is javaslom próbáld ki. Törj fel egy külföldi céget, különösen olyat aminek nincs bounty programja, dobj nekik egy mailt a dologról és másnap kürtöld szét a sajtóban. Le leszel csukva, pont ugyanúgy, bárhol a világon.

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 09:25:34

@khell:

Kicsit nehéz a felfogásod, mert itt nem egy külföldi cégről, hanem konkrétan a BKK és a szisztem ügyletéről van szó, magyar adóforintokból. Ez egy kis különbség, vagy te nem látod?

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 09:28:11

@khell:

Te fejnehéz vagy. A 18 éves fiú a BKK-tól vette a kamu bérletet, nem a szisztemesektől. Miért nekik kellett volna szólnia? He?
Az meg nem tilos, hogy a közvéleményt is tájékoztatjuk egy szar prorgam állami cég általi megvásárlásáról. Vagy szerinted igen?

Nevoeiro66 2017.07.22. 09:33:57

@látjátok feleim szümtükkel: Persze hogy látom. Azért mert valószínű egy feltűnési viszketegségben szenvedő kis pöcs. Mondjuk szó se róla, bejött neki... :)

has 2017.07.22. 09:34:54

Pontosan úgy megy ez, mint régen. A jó, megbízható elvtársak, bocs, ma nertárs, ahová a párt állítja, ott megállja a helyét. Annak idején így lett műszaki igazgató a targonca vezetőből.

khell 2017.07.22. 09:36:15

@látjátok feleim szümtükkel: Látom fogalmad sincs miről beszélgetünk. Azért hasonlitottam az ügyet külföldi cégek gyakorlatához, mert a sok fogalmatlan marha azt szajkózta, hogy ilyen csak orbánisztánban van, hogy elvisznek hackelésért, sőt más országokban jutalmat kapsz. Hát nagyon nem.

Én nem mondtam, hogy a T-nek kellett volna szólnia. A bkk-nak kellett volna szólnia és csak nekik.

"Az meg nem tilos, hogy a közvéleményt is tájékoztatjuk egy szar prorgam állami cég általi megvásárlásáról."

Persze, hogy lehet tájékoztatni a közvéleményt. Már, ha úgy értesültél a program szar mivoltáról, hogy közben nem követtél el törvénysértést. Olyan törvény megsértését, ami bármelyik nyugati országban is törvénysértés.
Ahogy pl. bankot sem rabolunk ki, hogy megmutassuk a biztonsági hiányosságait, még akkor sem, ha utána a pénzt visszaadjuk és másnap bejelentjük a sajtónak, hogy micsoda szar az a bank. Mert bizony, akkor börtönbe megyünk. Ugye milyen egyszerű?

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.07.22. 09:37:36

Demszky alatt bizony sokkal jobban működött ez az on-line jegyvásárlási rendszer, én úgy emlékszem. Egyébként meg, ha a kis hacker barátunk a jogot is úgy ismerné mint a szoftvereket, nem csinált volna ekkora ökörséget. Járkálhatsz a bíróságra a hülyeséged miatt kis pöcs..!

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.07.22. 09:39:16

Kedves hülyeposzter !

Ha én egy hirdetési oldalon fegyvert árulnék, nem lennék elítélhető, mert nem adtam el-egyelőre- egyet se?

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 09:48:31

@EU zászlót mindenhova!:

Attól függ. Ha valóban van fegyvered, és nincs engedélyed, akkor bekasztliznak, ha csak nagy szád van, akkor meg kiröhögnek, ha előre kapsz pénzt, akkor meg csalásért hűsölhetsz.

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 09:54:00

www.nlcafe.hu/ezvan/20170722/bkk-elektronikus-jegyrendszer-t-systems-kozlemeny/

A helyükben és is sajnálom. Nagyon. A szar munkáért adott-kapott forintocskákat.

VaradiJanos 2017.07.22. 10:16:33

A srác fideszes és buzivonaglásnak nevezte egy posztjában a prideotokat. Most mi lesz veletek, bloggerkék?

1ghost 2017.07.22. 10:19:25

@EU zászlót mindenhova!: A fideszes mocskot védve egyik baromságodat a másik után hányva próbálod menteni a helyzetet, de csak az derül ki, hogy te mekkora barom vagy.

zizi77 2017.07.22. 10:23:09

A T-system üzemelteti az oldalt, tehát ezért tették Ők a feljelentést. A policy előírja nekik, hogy feltörés esetén feljelentést kell tenniük ismeretlen tettes ellen. Ezt nyilatkozták, és tök logikus is. Hogy miért éjsaka vitték be a srácot kihallgatni, más kérdés. Nyilván ez is pszichológiai eszköz. Mellesleg a nyilvánosság bevonásával erősen kérdéses a fiu jószándéka. Inkább csak elviszi a balhét mások helyett.

ami szabad 2017.07.22. 10:30:33

@VaradiJanos: És???? Ha te azt hiszed, hogy a szakértelem a párthűség jele, akkor pont ott tartasz, mint a neresek. Az egész cikk/ felháborodás éppen arról szól, hogy azért mert valami szar, nem annak kéne felelnie, aki feltárja a baromságot., hanem aki elkövette. Részemről leszarom, hogy valaki fideszes, mszps, hófehér, roma, vagy kék színű, hetero, vagy homo, keresztény, vagy taoista, avagy bárakármi. Azt kéne végre felfogni, és ennek a legfőbb értéknek a mentén politizálni, élni, hogy emberek vannak, akik ilyenek, - olyanok. Nem tökéletesek, mert akkor ugyibár szentek lennének, de nem is sátánok többnyire. Viszont az, hogy milyen arányban van bennük a jó- és a rossz az alapján mérlegeljük hogy kell/ nem kell, és az összes többi csak ez UTÁN következik! Nekem egy magát magyar kereszténynek valló, egyébként sunyi szemétláda, esetleg pedofil, és vagy bántalmazó, avagy gyűlölködő esetleg tolvaj, ...stb. had érjen már kevesebbet, mint egy mondjuk magát indiánnak valló, de tök ártatlan, teszi a dolgát, fát ültet ( hisz természeti vallás) adózó ember. Hogy itthonra mondjak példát, szerintem a Parlament legértékesebb és hasznosabb dolgozói, a takarítónők, és messze nem a politikusok. Hátha, így jobban átmegy...

miketbeszéltek 2017.07.22. 10:32:32

@$pi$: Neked is írom: 1 dolog mérlegelni a srác bűnösségét. 2: Mocskos rablógyilkosoknak jogai vannak, kitakarja az arcát a kamera. Politikai/gazdasági okból meggyanúsítottakat a sajtó előtt, rabláncon visznek el. A kis hacker srácot éjszaka viszik el. Téged sem zavarnak az aránytalanul erőszakos, megfélemlítő, ávós módszerek?

//VV\ 2017.07.22. 10:33:22

Csak egy kósza gondolat. Ha a BKK pénztárban veszek egy bérletet, és a hölgy rosszul ad vissza, többet,mint kéne, kvázi olcsóbb lett a bérletem, éjjel várhatom a TEK-et rablás miatt ezek után?

miketbeszéltek 2017.07.22. 10:36:30

@Clever: Mint láttad, én sem értettem egyet spissel. De spis kulturáltan szólt hozzá, Te meg lebarmoztad, és még ki is tiltod, ha jól értem? Szerinted ez a demokratikus hozzáállás?

Pilotax 2017.07.22. 10:40:38

Ha egy egyébként cigány bűnözőt a rendőrök egy kicsit megabajgatnak, akkor a jogvédők kezüket lábukat törve rohannak segíteni.... a bűnözőnek, mert neki jogai vannak. Ha egy nyilvánvalóan segítőkész embert ér nyilvánvaló jogsértés, akkor hallgatnak mint aki besz...rt. Na ezért utálja az emberek többsége a jogvédőket , nem pedig azért mert civil szervezetek. Az ilyenekkel csak maguk ellen hergelik az embereket, meg az Orbán kormány civil szervezetek elleni hadjáratát támogatják. Hol van ilyenkor a TASZ, hol van a Helsinki Bizottság, hol van az Amnesty Internatonal???? Még csak meg sem szólalnak!!!

VaradiJanos 2017.07.22. 10:42:17

@ami szabad: ne magyarázd félre amit írtam, szerintem is gáz nagy felhajtással bevinni vmi piti kis hülyegyereket (de nem is tették ezt), arra mutattam rá, hogy az index bloggerkéi magasról tojnak a srácra, jogaira, az egészre, csak azért cuppantak rá a témára, mert egy állami céget károsított meg, azaz magát orbánkirályt és ettől persze robinhood és biztos majd választást nyer vele a momentumocska vagy a drogos ökör. A bkk rendszere biztos kaki, a tsystem is garancia erre, ott meg kell fingatni a felelősöket és feltárni a korrupciór, de ettől még nem tett jót a hülyegyerek

VaradiJanos 2017.07.22. 10:44:03

@//VV\: nem, de egyrészt nem éjjel mentek érte, másrészt nem a tek, harmadrészt nem csak megtartotta a jogtalanul szerzett dolgot, hanem kvàzi erre buzdította a többi kis pitiànert is

ami szabad 2017.07.22. 10:45:01

@Pilotax: Nem figyeltél: a helyén. Nem véletlenül olvasgatod ezt a cikket, éppen a felháborodás szülte.

VaradiJanos 2017.07.22. 10:46:12

@Pilotax: ha a kulcsodat benne hagyod a zàrban ès a szomszèd felhív, hogy szóljon, az segítőkész. Ha bemegy, megiszik egy sört a hűtődből, majd kiírha a faliújságra, hogy Pilotaxnak a kulcsal a zárban maradt, az már kicsit más

Barkalot 2017.07.22. 10:52:25

Moslékország ez, nem csoda ha az utóbbi években sokszorosa húzott el innen mint 2010 előtt sokkal több év alatt.

Barkalot 2017.07.22. 10:53:51

@Clever:

De, kurvára eljut a hír mindenhova, csak nem mindenki buzgómócsing, hogy kommenteljen, meg leszavazzon.

Barkalot 2017.07.22. 10:56:09

@Online Távmunkás:

Külföldön az ilyen kis 18 éves csúcspozícióban dolgozna már egy jól menő infós cégnél.

Nálunk meg rátörnek éjszaka és elviszik :DDD :(((((

//VV\ 2017.07.22. 10:57:34

Jujj de jó! Azért biztos, ami biztos kaphatok erről e-mailben is megerősítést a fidesz.hu e-mail címedről? Csak tudod, kinyomtatnám, hátha mégse így történne, ahogy írod és akkor lenne mivel elkergetnem a pribékeiteket... :DDD

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 11:05:00

@VaradiJanos:

No látni, te is fejnehéz vagy, mert miért orbánkirályt károsította valaki? Meg mit kellett volna tennie a fiúnak? Hiszen csak kipróbálással igazolható a rendszer hibája. Kipróbálta, szólt, annak akinek kellett, és gondolom, miutá nem történt semmi, tájékoztatja a nyilvánosságot. Tilos tájékoztatni egy állami cég megismert hibájáról a nyilvánosságot?

Arra nem is gondol a nagy fejed, hogy ha ez a kölyök felismerte ezt a "lehetőséget" akkor akik fejlesztették, miért nem? Vagy felismerték, csak sok a haver?
Szóval te mit tettél volna a helyében?

Jozefinista kartács 2017.07.22. 11:11:05

$pi$ hülyeségeket beszél. Csak tudod, a forradalom felfalja a gyermekeit. Mármint a fülkeforradalom. Remélem így lesz.

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 11:12:48

@zizi77:

Nanebassza! Miért kétes ha valaki feltárja egy állami tulajdonú cég megkárosításának lehetőségét a nyilvánosság előtt, amikor előtte szól annak, akitől ő vette a rossz programmal a bérletet. ? Szerinted mit kellett volna tennie?

exterminador 2017.07.22. 11:15:29

@látjátok feleim szümtükkel: pontosan!
Ilyen emberekkel vagyok körülvéve. De az összes rokonom ezt hajtogatja! Meggyőzhetetlenek. Szóval esélytelen a változás jövőre.

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 11:15:31

@Pilotax:

Hol a TASZ, hol vannak a civilek? Itt, a srác mellett. Nem látod?

De hol van a fidesz? Nekik nics szavuk azt ügyhöz? No nem a heckeléshez, hanem a szar, de kifizetett és átvett programhoz?

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 11:19:51

@VaradiJanos: "A srác fideszes és buzivonaglásnak nevezte egy posztjában a prideotokat. Most mi lesz veletek, bloggerkék?"

Hurrá, végre egy fideszes, aki nem csak tisztességesnek láccik. De a mondatod szerint a fidesz megfigyeli az embereket és adatokat gyűjt róluk, amiket kiad neked, te meg itt terjeszted törvénysértő módon?HOGYVANEZ?

zizi77 2017.07.22. 11:30:42

@látjátok feleim szümtükkel: azért egy megírt email, valami ügyfélszolgálatos címre, még nem bizonyítja azt, hogy Ő aztán mindent megpróbált. A lejáratás inkább benne van a levegőben, azzal együtt, hogy nyilván nem volt biztonságos az oldal. Nyilván meglesznek ennek is a felelősei a T-nél.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.07.22. 11:36:38

@1ghost: Mit próbálok menteni te hülyeállat? A csávó balfasz volt. Hamis bérletet árusítani bűncselekmény.

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 11:40:07

@EU zászlót mindenhova!:

De a srác nem árusította, hanem vette. Nem zavar?

Nagykörúton túli magyar 2017.07.22. 11:42:23

Nem tudom miért kell kiakadni. Nyugodtan elviheti pár körre ezentúl mindenki más biciklijét, ha az nincs lelakatolva, aludhat a lakásában, ha az nincs bezárva, stb.
Csak jelezze később, hogy azért tette, hogy felhívja a figyelmet "biztonsági résre".

Ne ragaszkodjunk már ennyire a törvényekhez!
Éljen a liberalizmus!

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 11:52:04

No akkor gondolkodjunk Béláim!

A gyerek bejelentette a BKK-nak, hogy vett a rossz programmal 50 forintért egy bérletet, és ez szerinte így nem jó a BKK-nak. Neki nem volt több dolga ezzel. Gondolom megadta, hogy kiféle-miféle, és hol az 50 forintos bérlet, mint a rossz rendszer bizonyítéka. Pont.
A BKK értesítette a fejlesztőjét, gondolom mondta neki, hogy kapja ( nem be ) le a rossz rencert a netről. Pont.
Fejlesztő feljelentést tett ismeretlen tettes ellen ( ők állítják ), holott tudtáky ki és mit tett, de nem vele beszélnek, hogy nyugi, és köszönjük, hanem loholnak feljelentést tenni.Pont.
Rendőrség éjszaka kilohol az " ismeretlen tetteshez", és beviszi kihallgatni. Pont.

Kérdéseim:
1. Honnan tudta a rendőrség, hogy ki az ismeretlen tettes?:D
2. Mi volt az a sürgős halaszthatatlan nyomozati cselekmény, ami megfapozta az éjszakai elvitelt?
3. Tudtommal gyanúsítottat nem lehet halaszthatatlan nyomozati cselekményként kihallgatni. Mégis volt valami nyomozás elrendelés a fiú ellen? Vagy csak torzít a statisztika, he?

marciq 2017.07.22. 11:53:50

Ha felmentek az infobel.com című csodás oldalra és ott megtaláljátok magatokat, telefonszámmal, címmel, mindennel együtt, azt is valamelyik T-s szerződésed alapján adták ki.
Az én adataimat egy IT services munkajelentkezés alkalmával adták így ki.
Elvileg valamelyik "senkiseolvassael" apróbetűbe benne van hogy megteheti. Ennyit a T-s szolgáltatásokról....

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 11:54:05

@krain:

Látom, még mindig nem tudsz rá választ, hogy más módon honnan tudni ott biztonsági rés van? Vagy volt aki tudta? Nemá!

Cpeti123456 2017.07.22. 11:55:49

Na ebben is elértük Oroszországot... csak visszajönnek a régi laktanyáikba...

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 12:01:30

@krain:

Most nem a mindenki más biciklijáről, hanem az állam cége áltak szar munkáért kifizetett pénzről van szó. Ráadásul nem is tudni, hogy mások mennyi bérletet vettek ezen a hibás rendszeren, és mennyi kár érte a hanyag munkavégzés miatt a BKK-t. Ez miért nem zavar? Főleg, hoyg a te adód is benne van. Erre még sosem gondoltál? Vagy nem fizetnek annyit, hoyg adót is fizess?

Mert egyébként meg hol vagyon leírva, hogy a srácnak nem volt joga mindezt elmondani másoknak, a sajtónak, a netnek?

Szerinted a BKK és a hanyag alkalmazottja, aki vette a rossz programot, vagy a srác követte el a nagyobb hibát?

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2017.07.22. 12:33:55

@khell: Ha jól értem, nem tört fel semmit. Átírt egy számot a böngésző címsorában.

Nagykörúton túli magyar 2017.07.22. 12:44:25

@látjátok feleim szümtükkel:

Nem tudom, te milyen világban élsz, de amiben én, ott nem létezik tökéletes rendszer. Még a Pentagont is feltörögetik néha.
Pont a törvény az, aminek ilyen esetekben meg kellene védenie attól, hogy a hibás rendszerek hekkeléséhez még csak kedvük se legyen hozzányúlni az ilyen hekkerfiúcskáknak. Ma a BKK, holnap már a levelezésem, a banki adataim, stb., ha éppen olyan kedvük van.

HÁT NEM!
A BKK és a hanyag alkalmazottja hibázott. Emberek, megesik, tudod.
A srác TÖRVÉNYTELENSÉGET követett el az eddig megismert tények alapján.

Döntsd el te, melyik a nagyobb "hiba".

Én követelem, hogy a törvény (is) védjen meg! Nem lépek fel ellene! Az egyik lépcső a biztonságos, feltörhetetlen rendszer, ha ez befuccsol, akkor legyen még ott másodikként a törvény ereje!

Gondolom vannak a BKK-nál ezen hibák felderítésére JOGOSULT alkalmazottak. Kérdés a srác kért-e ehhez jogosultságot, és megkapta-e, mielőtt cselekedett.

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 12:44:31

Ja, és a főmester, mint polgár, nem szól hozzá semmit?

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 13:16:24

@krain:

Tegyél jeget a fejedre.

Törvény sosem véd meg, mert előbb ott az ember, apropó a fidesz, aki megszavazza, majd ott egy másik ember, aki érvényesíti. A srácnak nem kellett semmi féle jogosítvány ahhoz, hogy kipróbálja a rendszert, és bejött. Akár te is tehetted volna. Ha nem ért az informatikához, akkor is megtehette volna, mert rossz, érted? ROSSZ a rendszer, és kifizették érte a nagy pénzt.

Egy ilyen rendszernek a lényege, hogy ne okozzon anyagi kárt az üzemeltetőnek, jelen esetben a BKK-nak. Mert ennek a társadalomra veszélyessége nagy, nagyobb, mint annak, hogy a srác vett próbaként 50 forintért egy bérletet. Megakadályozták? NEM.

Tehát miről is beszélsz?

2017.07.22. 13:21:03

@krain: Ne röhögtess már ! A hibák felderitésére, jelentésére jogosultság kell ? Azaz engedély kell !
Ember ! Gyorsan menj el orvoshoz, talán még menthető vagy ! Nem engedély kell bakker, hanem jelenteni kell és ő ezt megtette.

És csak hogy megértsd a lényeget--a fiatal szeretett volna venni egy bérletet, amikor kiderült hogy SZAR a rendszer, ami a vásárlást lehetővé teszi. Ezt jelentette , akkor hol is a hiba ?
Visszaélt vele ? NEM ! Szándékosan kárt okozott ? NEM ! Tovább adta a SZAR programot Másoknak, haszonszerzés céljából ? NEM ! Visszaélt, az általa felfedezett SZAR rendszerrel ? NEM ! Anyagi haszna lett belőle ? NEM !

Követelni nem kell hogy a rendszer védjen meg, mert ez alapból, jog és kötelezően kell hogy mindez meglegyen ! És nem kell azt megrángatni és nem kell meghurcolni, azt aki a SZAR és ÖSSZEGÁNYOLT foscsomóban hibát fedezett fel ! Azt dicsérni kell és azt kell elvinni és becsukni, aki mindezt átvette, alkalmazását engedélyezte és most hazudik ,mert félti a bőrét !

Mert ez a szégyen és ez a gyalázatos, nem az a fiatal, aki felhivta a figyelmét a Daróczi vezette bkk nevű kuplerájnak, hogy --hahó--ez az egész egy szarkupac, tessék már az adózók pénzéből használható és biztonságos rendszert csinálni ! Megtették ezt ? NEM ! Akkor miről is beszélünk ?

Pilotax 2017.07.22. 13:25:46

@látjátok feleim szümtükkel:
Értelmezz! Én a jogvédő szervezetekről beszéltem nem kommentelőkről szóltam. Igaz ez is civil szféra, de azért eléggé egyértelmű volt, hogy nem erről beszéltem.

Clever 2017.07.22. 13:26:01

@VaradiJanos: 1.) Éjjel mentek érte.
2.) A "jogtalan megszerzést" azzal a céllal követte el, hogy felhívja a vállalat figyelmét egy hibára. A "megtartást" pedig csak abban az esetben lehetne a szemére vetni, ha használta volna is a bérletet. (Nem tette, nem is budapesti.)
3.) Az egész üggyel és a srác által elkövetett cselekménnyel kapcsolatban felhívom a figyelmedet a Btk. 23. § (1) bekezdésére, mely szerint: "Nem büntetendő annak a cselekménye, aki saját, illetve más személyét vagy javait közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből menti, vagy a közérdek védelme érdekében így jár el, feltéve, hogy a cselekmény nem okoz nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett." A srác:
- a BKK "vagyonát" képező rendszert, ill. az azon át megvásárolható bérletet (ami a vállalat egyik fő bevételét adja, ill. a vállalat utaztatási szolgáltatásának igénybe vételre való jogosultságot) mentette meg, közvetlen veszélytől. (A másként el nem háríthatóságot az bizonyítja itt, hogy maga a hackelésről a BKK-nak küldött értesítés, ill. a nyilvánosságra hozatala hárítja el a további károkozás lehetőségét),
- nem okozott nagyobb sérelmet (anyagi veszteséget), mint amit elhárított.
4.) A fentiekből következően nem "buzdíthatott" senkit sem arra, hogy vásároljanak így (az éppen általa leleplezett, tehát elhárított) módszerrel bérleteket.

Remélem, világos?!

Clever 2017.07.22. 13:31:09

@Pilotax: Ha ez megnyugtat: már felajánlották a jogi segítségüket!

Most ugye örülsz és ezen túl tisztelni fogod a civil szervezeteket! ne félj, ha majd téged is elvisznek, te is kapsz tőlük segítséget... Még Orbánnak is adtak 2007-ben.:-)

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 13:37:12

Tényleg! KIT VISZ EL?

Ezért fizettett a BKK gondolom jó sokat? Mikor szólal már meg a főpolgármester? Netán a BKK nem a főváros cége? Vagy ő sem ért hozzá?

index.hu/tech/2017/07/21/barki_torolheti_a_bkk_rendszerebol_a_nevrokonainak_fiokjat/

Nagykörúton túli magyar 2017.07.22. 13:46:54

@jános515:

Ha a felderítéshez nem kell törvénytelenséget elkövetni, akkor igazad van, nem kell jogosultság. Ezért fogalmaztam úgy, hogy "ezen hibák felderítésére", azaz, ahol egy mezei felhasználónak törvénytelenséget kell elkövetnie, hogy a hiba kiderüljön számára.
Nem tudom, hogy mennyi idős vagy, gondolom még te is egy suhanc lehetsz, de azért talán már illene tudnod, mit jelent az, hogy az érvényben levő törvények betartása.
Ha egy bérlet 10.000 Ft-ba kerül, és ez a honlapról teljesen egyértelműen ki is derül, semmi nem utal más összegre, akkor nem akarok érte 50-et fizetni SEMMI ESETRE SEM. Még próbaképpen sem!
ÉRTED???

Vagy ha igen, akkor vállalom érte a felelősségre vonást.
Remélem jó lecke volt számára, megússza enyhe 1-2 milliós pénzbüntetéssel, amit meg majd a törvénytelenséget pártoló facebook oldal tagjai, meg a tüntizgető oktogonos kábszeresek összedobnak számára.

Üdv.,
egy törvénytisztelő állampolgár

Clever 2017.07.22. 13:58:38

@krain: Kedves Krain, kérlek, olvasd el, amit az imént, 13:26:01-kor @Varadi Janosnak írtam arról, miért nem büntethető a srác tette a hatályos Btk. szerint.

Így természetes szó sem lehet "1-2 milliós pénzbüntetés"-ről sem. Ha valóban tisztelet a törvényt, akkor magad is belátod ezt!

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 13:59:27

@krain:

Az a sok millió, amit a használhatatlan rendszerért fizettek, az nem zavar? Én is törvénytisztelő állampolgár vagyok. Itt Magyarországon. De nagyon zavar, ha a kis törvénysértést torolják, a nagyot meg a kutya sem ugatja. Lehetnél egy ugató kutya.

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 14:01:08

@Clever:

Szerintem birkabőrbe van kötve, és nem akarja értni. Látni meg nem tud.

Clever 2017.07.22. 14:05:43

@látjátok feleim szümtükkel: Ahogy Moldova György megírta: "A legrosszabb süket az, aki nem akar hallani."

Bikkfanfutyulo 2017.07.22. 15:04:21

Lépjünk eggyel tovább. A BKK értesült arról, hogy a rendszere xar, bárki simán átverheti. Erre mit lépnek?
Hagyják tovább működni, és közben feljelentgetnek.
Ez pedig szerintem gondatlan veszélyeztetés és hűtlen kezelés. Az lett volna a minimum, hogy az ilyen, könnyen átverhető rendszert azonnal leállítsák.

Nagykörúton túli magyar 2017.07.22. 15:12:42

@Clever:

Ja, persze, végszükség...
Tehát se a BKK-nál, se a T-Systemnél nem lett volna egyetlen egy olyan informatikus sem, aki rájött volna erre a hibára a srác nélkül.
CSAK EZ A SRÁC VOLT AZ EGYETLEN, AKI KÉPES VOLT EZT A HIBÁT FELTÁRNI!

Hát, sok szerencsét a bizonyításhoz! :D
(Mondjuk a törvény szigorú szavai szerint menteni így sem mentett, azt az informatikai alkalmazott tette ugye, aki elhárította a hibát, a srác jelentésétől még a hibát utána más nyugodtan kihasználhatta, tehát mentésről szó nincs.)
De továbbra is mondom, semmi gond nem lett volna azzal, ha jelzi a BKK-nak, hogy lehet, hogy itt és itt sérülékeny a rendszer, mert úgy látja, hogy tudna venni bérletet 50 Ft-ért is.
De neeem, a feltűnési vágya erősebb volt, és inkább meg is rendelte így a bérletet, sőt, ki is fizette a kártyás vásárlással!

Persze nem kell felakasztani, de hogy büntetlenül megúszhassa a játékát, az nonszensz.
Jó hogy már nem ott tartunk, hogy bárki bepattanhat ezután a nyitva hagyott autómba, mondván, csak tesztelni akarja a fékeket, hogy 200-ról megáll-e 100 méter alatt. De tényleg csak engem akar óvni vele!

NEVETSÉGES!

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 15:26:38

@krain:

Mivan? Bekaptad a bárkit? Mindenről ez jut eszedbe? Ez nagybaj.

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 15:27:48

"CSAK EZ A SRÁC VOLT AZ EGYETLEN, AKI KÉPES VOLT EZT A HIBÁT FELTÁRNI!"

Hol a vitéz többi?

2017.07.22. 15:29:57

@krain: Nos, nem vagyok suhanc, az már régen voltam--egykoron. Olyan 60 körül vagyok, csak hogy nyugodj meg. De akkor ugorjunk neki még egyszer, rendben ?

Én vásárolni szeretnék egy bkk által forgalmazott és náluk vásárolható heti, vagy havi bérletet. Azért náluk szeretném ,mert a sóhivatalban vagy a kakaóbárban ilyet nem tudnak részemre adni.
A honlapjukon bejelentkezem, adataimat megadom és --mondjuk a vételár helyén, egyéb okok miatt --figyelmetlenség, barátnő, tesó, szülők, telefon, stb, stb --rossz számot, azaz rossz árat ütök be--nem szándékosan.

Ezt a rendszer elfogadja. Én csodálkozom majd szólok a bkk közönségszolgálati irodájának--levélben és felhivom a hibára a figyelmüket. Ezzel nem tettem semmi rosszat, mert BP-től 300 km-re lakom, nem tudok az utazásban részt venni azonnal, , de mivel Bp-re megyek, szeretném ha ebből nem volna gondom.

Nos akkor most azt tisztázzuk hogy mi köze van itt a "felderitő közegnek " , mert szerintem semmi. Ugyanis, ha én kapok egy megrendelést jó sok pénzért amit aztán nem tudok megcsinálni, akkor kókler vagyok és el kell zavarni a francba, mert az elvégzett munka, szart sem ér ! És ez IGAZ !
Nem felderiteni kell, hanem a hibát, a megrendelést tesztelni kell, a élesben is , de úgy hogy az esetleges problémákat menet közben ki kell javitani ! Megtették ? NEM !!

Mert ha szerinted a jog magyarázata mögé, a jogszabályok előtérbe helyezésével mossuk a szart, az nem vezet sehová. Max oda, hogy röhejes lesz a bkk, a vezetője és a számitógépes rendszert kifejlesztő és ideges az utazóközönség, mert nem tudja hogy amit vett a pénzéért, az valódi vagy hamis--mert másolható, hamisitható ! SZART csinált, az adófizetők pénzéből a működtető cég. Az ilyet el kell a francba küldeni, de gyorsan.

Végül egy mondat. Honnan tudod, hogy a facebookon irogató és üzengető emberek--fiatalok és idősek--oktogonos drogosok, kábszeresek ? Be tudod, bizonyitani , kedves törvényt pocsékul értelmező állampolgár ? Mert ha nem, akkor most követtél el éppen, rágalmazást , netán becsületsértést ismeretlenül , minden alapot és tényt nélkülözöen !

Nos, akkor további jó jogászkodást !

Clever 2017.07.22. 15:39:16

@krain: Kérlek, ne csak a fejezet címét olvasd el ("Végszükség"), hanem a teljes idézett jogszabályi helyet is, amely így szó, direkt neked kivonatolva az esetre vonatkozó passzust:

"Nem büntetendő annak a cselekménye, aki... a közérdek védelme érdekében így jár el, feltéve, hogy a cselekmény nem okoz nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett."

Az autós hasonlatod azért sem áll meg itt, mivel az autód a te kizárólagos használatodra szolgál, ellenben egy bárki által igénybe vehető, közpénzből finanszírozott és önkormányzati tulajdonban lévő, bevételeiből közvetlenül vagy közvetve közösségi célokat finanszírozó vállalattal.

Az esetben a "mentés" akképpen valósult meg, hogy a hibáról azonnal informálta a céget, amelynek így módjában állt meggátolni a visszaéléseket, legalább is utólag megakadályozva az így szerzett bérletek használatát. A mentés tényét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a BKK a srác által így vett bérletet is törölte.

Javaslom, ne erőltesd tovább a dolgot, mert akkor odasorakoztatod magad a BKK és a T-Systems vállalati hülyéi közé - ennél még a hírek szerint Tarlós István is okosabb, - pedig hát ő...:-)

Lesz még Magyar Köztársaság 2017.07.22. 15:42:43

Nyugi emberek, ezek csak kósza mellékzörejek a dübörgő Magyarország gépnaszádjának motorjában.

Orbán apánk megmondta: Trianon (?) óta nem állt ilyen jól az ország. Dübörög a gazdaság, erős szövetségben a politikaalakító V4-kel mi vagyunk Európa jövjeő, stb....

Igaz, hogy mint egy bűnözőt, éjjel, ágyából kirángatva visznek el egy srácot Pintér cipófejű fakabátjai, akinek tettéért elismerés és köszönet járna megtorlás helyett; igaz, hogy az alkotmányosságot fejenbaszva nemrég feles többséggel fogadtak el egy eredetileg kétharmados törvényt a Parlamentben; vagy igaz, hogy elraboltak és elherdáltak 3 ezer milliárd Ft nyugdíjvagyont, hogy generációk időskori megélhetését vágják ezzel taccsra: de semmi gond, a kommunista, sorosbérenc, uniós provokációnak nem felülve haladunk a szép és fényes jövő felé!

Clever 2017.07.22. 15:50:24

@krain: "Elvárjuk a hatósági alkalmazottainktól, hogy használják a józan eszüket, a hatalmukat pedig ésszerűen gyakorolják." (Forrás és magyarázat, hogy miért kapd ezt az idézetet itt: index.hu/gazdasag/2017/07/21/london_limonade_rendor_buntetes_kislany/ )

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 15:51:59

@Republic Forever!:

Sej a mi lobogónak fényes szelek fújják...:(

Measurer 2017.07.22. 16:18:11

Az is baj, persze, hogy a fiatalember nem nevezhető etikus heckernek, hiszen saját ėrdekėben egyszer már kihasználta bérletváltási szoftver hibáját.
A T-System-nek viszont - ha már a rėst megtalálta valaki, ės ezt be is jelentette, tehát csalását felfedte, nagyvonalúan illett volna eljárni, ės illett volna a fiatalemberrel felvenni a kapcsolatot, a megegyezės ėrdekėben.

www.searchsecurity.de/definition/Ethische-Hacker

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.22. 16:21:52

Államadósság

2010 április 19330 milliárd forint
2017 június 26310 milliárd forint

Devizatartalék

2010 április 33,852 milliárd euró
www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/mnb-rekordszinten-a-devizatartalek-311952/

2017 május 24,3 milliárd euró

Közben eltűnt 3000 milliárd forint manyup.

Fidióták! Megy az algebra?

khell 2017.07.22. 16:42:43

@Comandante en Jefe: "Ha jól értem, nem tört fel semmit. Átírt egy számot a böngésző címsorában. "

Rosszul érted. Post paratmétert módositott, amit nem tudsz egy alap böngészővel módositani, ugyanis nem látszik. Amire te gondolsz az a get paraméter, azt láthatja a user és módosithatja is, de nem ez történt.

khell 2017.07.22. 16:46:35

@látjátok feleim szümtükkel: "Ráadásul nem is tudni, hogy mások mennyi bérletet vettek ezen a hibás rendszeren, és mennyi kár érte a hanyag munkavégzés miatt a BKK-t. Ez miért nem zavar? "

Te itt már többször beégtél, hogy alapvető informaikai ismereteid sincsenek, nemhogy a hackeléssel kapcsolatban tudnál bármi értelmeset mondani. Ezt most újra bizonyitottad.
Az, hogy ki vett akárcsak egyetlen forinttal is olcsóbban jegyet, azt egy kb. 10 mp alatt megirható sql lekérdezés megmondja. Mellette a bankkártya adatai amivel meg is lehet találni az illetőt. Akkor milyen kárról beszélsz, meséld már el!

Egyébként a bkk szerint eleve volt ilyen ellenőrzés a rendszerben, ami érvénytelenitette a csalással megvett bérleteket.

khell 2017.07.22. 16:50:20

@jános515: "Mert ez a szégyen és ez a gyalázatos, nem az a fiatal, aki felhivta a figyelmét a Daróczi vezette bkk nevű kuplerájnak, hogy --hahó--ez az egész egy szarkupac, tessék már az adózók pénzéből használható és biztonságos rendszert csinálni ! "

Te szerencsétlen 50x le lett már irva, hogy nem az a baj, hogy a bkk-t értesitette. (bár amilyen hülye azt is egy nem olvasott email cimre dobott mail-lel tudta le)
Az volt a baj, hogy pár órával miután "szólt" a bkk-nak, már rohant is a sajtóhoz, hogy ő mekkora ügyes gyerek. És, hogy nagyobb szarkavarást okozzon azt is elárulta a sajtónak, hogy hogyan csinálta, mire az első cikk-et elolvastam már pontosan tudtam hogyan kellene reprodukálni, anélkül, hogy valaha is jártam volna a bkk oldalán. Na ezért vitték el a rendőrök, nem azért mert szólt a bkk-nak.

khell 2017.07.22. 16:52:43

@Clever: "a BKK "vagyonát" képező rendszert, ill. az azon át megvásárolható bérletet (ami a vállalat egyik fő bevételét adja, ill. a vállalat utaztatási szolgáltatásának igénybe vételre való jogosultságot) mentette meg, közvetlen veszélytől."

Hazug badarság, lásd fentebb, semmilyen anyagi kár nem érte a bkk-t, a csalással vásárolt termékek gyakorlatilag zéró befektetéssel érvénytelenithetőek (akár teljesen automatikusan) és a csalók kiléte is azonnal kiderül a banki tranzakcióból.

khell 2017.07.22. 16:56:01

@látjátok feleim szümtükkel: "Az a sok millió, amit a használhatatlan rendszerért fizettek, az nem zavar? "

Mitől volna használhatatlan? Emberek ezrei használják azóta is. A hibát a fejlesztő t-systems azóta kijavitotta, nyilván garanciában, teljesen ingyen. De te csak hörögjél tovább a semmin.
Akit itt kár ért az a T-system, óriási blama ilyen amatőr hibát benne hagyni az általuk fejlesztett rendszerben.

illaim 2017.07.22. 16:57:24

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Algebra? Egy fidessesnek? Az méltóságon aluli lenne! Legalább egy gebra, vagy a főnöke, a főgebra kell hozzá ,hogy egy öntelt gőgős faszkalap fidesses figyelembe vegye! :-)))

khell 2017.07.22. 16:57:42

@Bikkfanfutyulo: "Hagyják tovább működni, és közben feljelentgetnek."

De jó ez a sok csak irni tudó ember... Kijavitották a hibát, a hülyegyereket feljelentette a fejlesztő és üzemeltető cég (nem a bkk) a rendszer meg megy tovább.

khell 2017.07.22. 17:02:12

@jános515: "A honlapjukon bejelentkezem, adataimat megadom és --mondjuk a vételár helyén, egyéb okok miatt --figyelmetlenség, barátnő, tesó, szülők, telefon, stb, stb --rossz számot, azaz rossz árat ütök be--nem szándékosan."

Hazug marhaság. Kijavitom a valóságra:

"A honlapjukon bejelentkezem, adataimat megadom, és egy kimondottan hackelésre és website tesztelésre használt eszközzel, szándékosan megváltoztatom a vásárlásom összegét tároló paramétert, majd telikürtölöm a sajtót, hogy micsoda szar ez a rendszer"

És akkor innentől folytasd az eszmefuttatásod.

khell 2017.07.22. 17:03:42

@Clever: "A mentés tényét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a BKK a srác által így vett bérletet is törölte."

Marhaság, fentebb kifejtettem, anélkül is tudták és valószinű érvénytelenitették volna akkor is ha nem szól.

illaim 2017.07.22. 17:10:29

@khell: Nem unod még ezt a köcsög stílust?! Odáig rendben van, hogy mindenkinek alkotmányos joga hülyének lenni, de te már túl irritálóan gyakorlod alkotmányos jogodat! LOL

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.22. 17:26:59

@khell: Remek, tehát egy klienstől jött adattal ellenőrzés nélkül bevitték az adatot az adatbázisba, amire a szerver kiállította a bérletet. Ez ám a profi munka!

khell 2017.07.22. 17:32:38

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ha nem csak irogatnál nagy pofával, hanem olvasnál, akkor láttad volna, hogy már legelején leirtam (2017.07.22. 08:52:04) hogy ez egy trágya rendszer. Egyetlen szóval nem védtem a hibát vagy a t system-et.

Nagykörúton túli magyar 2017.07.22. 17:33:27

Kösz khell!

Bevallom nem voltam képben, milyen számot is írt át az idióta, de így most már világos, hogy én, mint mezei JÓ SZÁNDÉKÚ júzer nem tudtam volna megcsinálni. Akkor meg miről is beszélünk???
Egyértelmű, hogy nem vásárolni akart, és véletlenül átírt egy számot, a rendszer meg rosszul értelmezte. Ekkor nevezném SZAR-nak a rendszert. De közel sem ez volt. A rendszer jó, és használható! Az éles tesztben meg majd az arra JOGOSULT tesztelők, etikus hekkerek fognak minden lehetőséget (nem hibát!) megszüntetni, hogy az ilyen hülyegyerekek ne szórakozhassanak.

Az autós példámnál maradva, akkor valójában az úgy lenne igaz, hogy én bezártam, beriasztottam az autót, ez az idióta meg egy jelfogóval befogta a távirányítóm jeleit, aztán kinyitotta, majd ment vele pár kört, hogy tesztelje az autómat, pusztán, hogy engem megóvjon. (De legyen akkor a BKK autója, hogy ne az én magántulajdonom legyen)
Az agymosott liberálisok akarnak egy ilyen cselekedetet pozitív példának beállítani???
Ezt akarják a közvéleménnyel megetetni???

Na nehogy már! Hova jutottunk, emberek!!!

khell 2017.07.22. 17:34:30

@illaim: Azért nálad is megvan az arcbőrvastagság, köcsög stilusról beszélni amikor "öntelt gőgős faszkalap"-nak nevezel mindenkit aki egy számodra nem tetsző párttal szimpatizál.
Gratulálok, jellemző.

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 18:22:23

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Ezt a "profi" munkát nem érti a birkák. Pedig az ő adójuk is benne van.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.07.22. 18:23:17

@khell: Annyira jó az a rendszer, ami megengedi a csalást, majd utólag érvényteleníti a bérletet, ahelyett, hogy megakadályozná... Ugye a pénzt is automatikusan visszautalták?

Azt ugye tudod, hogy annyira használják az emberek az elektronikus jegyet, hogy a vásárlók fele újságíró és az ellenőrök/buszsofőrök se tudják normálisan ellenőrizni, mert egyszerűen ostoba a rendszer?

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 18:26:37

@khell:

Tudod a vásárlás összegét meghatározó paramétert meg kell tudni változtatni, mert nem biztos, hogy egy bérletet, jegyet, akármit akarok venni. Ha rossz a beírt összeg, azt a rendszernek magától kezelnie kell. Mint ahogy a neten dolgozó kereskedők rendszere is teszi. Essetunni?
Szóva vagy birka vagy, vagy jobb ha jeges palackot raksz a fejedre.

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 18:29:32

@khell:

Tudod mennyi bérletet vettek áron alul? MEM? A BKK sem tuggya? Akkor mit pofázol?

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 18:32:52

Azt gondoltam, hogy öszödön már túl vagyunk, de tévedtem.ÖÖÖÖÖ

"Az volt a baj, hogy pár órával miután "szólt" a bkk-nak, már rohant is a sajtóhoz, hogy ő mekkora ügyes gyerek", írja khell. Szóval az nem baj, ha szar a rendszer, csak a nyilvánosság ne tudja. Legalább egy eszesebb trollt küldtek volna ma ide. Bár lehet, hogy öszöd-nem öszöd, nincs más?ÖÖÖÖÖ

khell 2017.07.22. 18:40:42

@látjátok feleim szümtükkel: " Szóval az nem baj, ha szar a rendszer, csak a nyilvánosság ne tudja."

Ne hazudozzál, te szerencsétlen marha. Többször leirtam, hogy NAGYON GÁZ, hogy ennyire szar rendszert engedtek élesbe.

" A BKK sem tuggya? "
A bkk pontosan tudja, mivel érvénytelenitette az összes hackelve vett bérletet. Mint már korábban leirtam ez egy fél perces munka.

"Tudod a vásárlás összegét meghatározó paramétert meg kell tudni változtatni, mert nem biztos, hogy egy bérletet, jegyet, akármit akarok venni. "

Fogalmad sincs, miről hadoválsz, csak égeted magad, csoda, hogy egyáltalán kommentelni tudsz ennyi számtech hozzáértéssel :)

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 18:51:57

@khell:

Táncsak nem a szisztem céget teccik vezetni? Esetleg te vagy a BKK felelőse?
Nahát, hogy eddig mit nem tudtunk.;D

Viszont most itt a kétség, troll vagy felelős? Egyik sem jó pozició.

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 19:01:04

@khell:

Én hazudok? No akkor nézzük csak mit is írtál?

2017.07.22. 16:50:20
..."Az volt a baj, hogy pár órával miután "szólt" a bkk-nak, már rohant is a sajtóhoz, ..."

Az egy dolog, hogy mekkora a számítástechnikai ismeretem, de itt nem az a lényeg, mert nem nekem, hanem a BKK felelősének kell tudnia, ő kezeli a közpénzt. Ha ezért kapja a fizetését, akkor neki kell ellenőriznie, mit fizet ki a cég nevében, és mit vesz át teljesítésként. Szóval engem te csak ne hazugozz, mert nem az én kezemhez tapad a közpénzesített köszpénz.

A nyilvánosság sem az én bajom, hanem a tied, mint fentebb írtad, és gondolom a megbízódé is.

khell 2017.07.22. 19:01:48

@látjátok feleim szümtükkel: persze, az enyém az egész tsystem. Ezért is irtam le már háromszor, hogy micsoda szar, hulladék ez a rendszer.
(ja, meg a bkk is az enyém, milliárdokat kaptam zsebbe, személyesen viktor hozza minden pénteken, olyankor beszéljük meg, hogy a következő héten hogyan tesszük tönkre az országot)

Te tényleg ennyire hülye vagy, vagy fizetnek érte? :)

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 19:03:26

Egyébként gondolkodom rajta, hogy bánatomban a falnak megyek, mert ennyi számítástechnikai ismerettel hogy a csudába vagyok képes kommentelni?;D

khell 2017.07.22. 19:05:01

@látjátok feleim szümtükkel: ""Az volt a baj, hogy pár órával miután "szólt" a bkk-nak, már rohant is a sajtóhoz, ...""

Ezt továbbra is tartom, te hazug. De nem nekem volt probléma, hanem ennek a hülyegyereknek. Ha nem játsza el a faszagyereket a médiában, lehet, hogy nem jelenti fel a bkk. Ilyen egyszerű. A törvény (nem a magyarországi, hanem bármelyik európai ország) lehetőséget adna akkor is feljelenteni, ha csak a cégnek szól, csak akkor lehet, hogy jobb kedve lenne a cégnek is és esetleg nem élne a feljelentés jogával.

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 19:06:25

@khell: "Te tényleg ennyire hülye vagy, vagy fizetnek érte? :)"

Sajnos nem fizetnek, pedig nekem is lökhettek volna egy keveset abból, amit a feljesztésért kinyomtak. Tudtam volna belőle fejleszteni a kommentelési alapjaimat.

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 19:09:29

@khell:

A feljelentés körülményeit már délelőtt lemeccseltük, olvasd el, ha elfelejtetted.
Tédeg csak zavar a nyilvánosság, bár reggel óta finomult a véleményed. Egészen fideszes a hozzáállásod, amikor nyakig ülsz a büdösben, akkor tompítasz.

khell 2017.07.22. 19:16:31

@látjátok feleim szümtükkel: Velem ugyan nem meccseltél te le semmit. Reggel is megcáfoltam a sok marhaságot amiket összehordál, délután is megtettem.
Semmit nem változott a véleményem a dologról.

Nagykörúton túli magyar 2017.07.22. 19:43:31

khell: Ha leírod a tényeket, akkor már rögtön biztos te vagy a bkk vagy a t-system vezetője :D :D :D
Ennyi. :D

Tényleg nincs több "érvük". Törődj bele.

Nagykörúton túli magyar 2017.07.22. 19:53:18

valasz.hu/data/cikk/12/4790/cikk_124790/bkkjegy.jpg

"Kit visz el a rendőrség?"
A kérdésre válaszolva: Aki a MÁV oldalán ingyen jegyet vesz, illetve aki a Szerencsejáték Rt. honlapján "pénzt kreál" magának.

Köszipuszi!

Clever 2017.07.22. 20:05:59

@khell: Ne mondd, hogy nem foglalkoztam mélyrehatóan a kommentjeiddel és az azokban rejlő igazságtartalommal: megnéztem, elolvastam mind a 359-et, amelyet valaha is írtál - és ebből tökéletesen megbizonyosodtam afelől, hogy finoman fogalmazva is "elkötelezett fideszes" vagy! A kommentek túlnyomó többsége (kevés, más témájú kivétellel) ui. egy az egyben adta vissza az éppen írásukkor aktuális Fidesz-álláspontokat.

Mindebből az következik, hogy te itt sem az igazságot - vagy legalább is a törvényből és a konkrét helyzetből, történetből és tényekből szervesen következő valóságot - kerested és prppagáltad, hanem "ami jó a Fidesznek".

Ez elég ok arra, hogy kitiltsalak, hiszen ez nem a Fidesz propagandafelülete! (Nyugi: Bircát már reggel kibasztam innét...:-) )

Nagykörúton túli magyar 2017.07.22. 20:19:03

@Clever:

Kitiltasz valakit, mert más az álláspontja. És csak ezért! Mivel megcáfolni nem tudod, ezért így "bünteted".

Köszönöm ezt a kommentet, elraktam! Örök hála érte!

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 20:40:55

@krain:

Elég baj, mert első kanyarban azt kéne elvinni, aki ezeket a rendszereket úgy fejleszti, hogy az ingyenes lenyúlás lehetővé váljon. Gondolkodj rajta, kikre gondoltam. Második kanyarban lehet szó azokról is, akik ezt a hibát kihasználják.
Mit is írtál? "Az éles tesztben meg majd az arra JOGOSULT tesztelők, etikus hekkerek fognak minden lehetőséget (nem hibát!) megszüntetni, hogy az ilyen hülyegyerekek ne szórakozhassanak."

Ez az éles teszt mikor indul? Ugyé ezt már nem tudod, mert szerinted az nem éles, ha az utas már hozzá fér a rendszerhez? Amíg megtudod, adddig te is szórakozhatsz itt. Máshol nem jut hely?

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.22. 20:55:24

Most olvastam, hogy ez a jegyértékesítési rendszer július 13-án indult.Csütörtökön július 20-a volt. Közben eltelt egy hét. Van valakinek tippje mikor lett élesítve?
Olvastam azt is, hogy ettől a rendszertől állítólag feljettebb rendszerek is vannak. Nos ehhez van tipp?
Azt is írták, hogy ma bocsánatot kért az utasoktól a BKK. A T System is fontolgatja, hogy esetleg együt müködne a bejelentő fiatallal. Ehhez mi a tipp?

Nekem az a tippem, hogy egy rendszer sokszor csak egy kis bakin indul el a lejtőn, és nem bír megállni, ha a lejtő szöge megfelelő.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.22. 20:57:18

@khell: Pedig változhatna a véleményed! Feleslegesen dolgoztál.

"Ismét bocsánatot kért a T-System vezérigazgatója is. Kaszás Zoltán most azt írta: az általuk feljelentett etikus hekkernek együttműködést ajánlanak fel. "

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.22. 20:59:43

@khell: Miután ezeket a mocskokat véded, meg is érdemled!

"Ismét bocsánatot kért a T-System vezérigazgatója is. Kaszás Zoltán most azt írta: az általuk feljelentett etikus hekkernek együttműködést ajánlanak fel. "

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.22. 21:01:37

@khell: Ha nem írogatnál nagy pofával és olvasnál, akkor felfogtad volna hogy én ilyet nem írtam.

"Ismét bocsánatot kért a T-System vezérigazgatója is. Kaszás Zoltán most azt írta: az általuk feljelentett etikus hekkernek együttműködést ajánlanak fel. "

Nagykörúton túli magyar 2017.07.22. 22:15:04

@látjátok feleim szümtükkel:

Ez nem az a srác. Azt a srácot ÉJSZAKA vitték el, te írtad:
"Rendőrség éjszaka kilohol az " ismeretlen tetteshez", és beviszi kihallgatni."

A most linkelt videóban viszont a srác azt mondja, reggel hét órakor vitték érkeztek a nyomozók.

Én nem mondom azt, hogy hazudsz, de ez csak azt jelentheti, hogy akkor két srác van ebben a sztoriban. :)

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.23. 00:21:58

@krain:

Erről volt infó, amit addig, amíg újabb nincs, el kell fogadni. Nem cáfolta egyik alakulat sem, sem a rendőrség, sem az ügyészség, sem a fiatal srác. Lényeg, hogy elvitték. Az is, hogy többen mentek érte. Általában a gyanúsítottat beidézik és nem viszik. Nem érteni, mi indokolta, hogy "kimentek" érte. Házkutatás után sem szokták bevinnni akit megkutatnak. Furcsa egy ügy ez. Arról nem is beszélve, ha hétfőn jelentették fel, semmi nem indokolja, hogy pénteken házkutatás után vigyék be. Még a reggel hét órai házkutatás sem indokolt, bár biztosan akkor értek rá a rendőrök. Ha a srác titkolni akart volna bármit, bőven eltüntethette volna, még a számítógépét is. Ugye ere jött a magyarázat itt többek irányából, hogy provokáció az egész ügy. Talán inkább az a provokáció, hogy bedobnak egy hírt a médiába, és nem szólnak, hogy nem úgy történt. Azért ez a közvéleményhez fordulás is érdekes, mert a nyilvánosságot ki és mikor is értesítette? Ugyé pénteken az jelent meg, hogy éjszaka elvitték a srácot, és már előtte a közvéleményhez fordult. Ki és mikor? Péntekig miért hallgattak az ügyről? Hiszen azt írta a barátod, a nilvánosság volt a baj. Szóval hogy is van ez? Kinek volt baj az a nyilvánosság, ami pénteken nyilvánul?

2017.07.23. 08:08:43

@khell: Ne hergeld magad. Az élet megoldotta a problémát. Feljelentették a srácot, a céget pedig feljelentette egy magánszemély. Közben a srácnak állást kináltak, mert ez már botrány amit a cég művelt a telepitett szar rendszerükkel. Probléma megoldva.

Ám attól hogy lehülyézel és leköcsögözöl, szerencsétlennek és hazugnak nevezel embereket--arctalanul----, azzal még nem vagy nagyobb , nem lettél több. Csak tahóbb, taplóbb és ostobább !

További jó , kultúrált idegbetegeskedést kivánok ! Csak vigyázz, nehogy agyvérzést kapj ..De ha jól esik, akkor nosza, jöhet a következő sértegetések sorozata ! Természetesen arctalanul ! Hajrá !

Nagykörúton túli magyar 2017.07.26. 15:48:09

@látjátok feleim szümtükkel:

Nekem meg arról van infó, hogy a srác sorozatban követett már el hasonló bűncselekményeket, amelyet nem jelentett. Ez van, el kell fogadni.
Érthető, hogy a rendőrség egy idő után megunta (vagy most hagyott olyan nyomott hátra, ami után be tudták azonosítani), és már nem beidézték, hanem kimentek érte.
Köszöntet a rendőrségnek, hogy megvédik (legalábbis azon az úton vannak) a polgárokat!
süti beállítások módosítása